A fantomképen egy gyönyörű, sugárzó, negyven körüli nő volt. Éretten szép, szexisen elragadó. A szemei és az ajkai egyenesen vadítóak voltak. A rendőr elképzelte, ahogyan megcsókolja őket, beleharap a duzzadt húsba. Úgy vélte, hogy a nő ajkai olyanok mint egy elfordított vagina. Ezért meg is fordította a lapot vízszintesre és megállapította, hogy tényleg így lehet."
(Fantomkép)
***
"Néha pihenésképpen kitártuk az ablakokat és egymás meleg bőréhez feszülve fényt lélegeztünk, apró szeleteket haraptunk a beáramló virágok és fű illatából.
Aztán csak úgy, magunk örömére szivárványszínű izzadtsággyöngyökből láncot fűztünk a másik nyakára, néha mély sóhajtásokkal kísérve egyenként szürcsöltük fel a sós cseppeket.
Mikor már mindent megettünk és megittunk, vérszövetséget kötöttünk. Csuklónkon fogunkkal tépett lüktető sebeinket összeszorítva hagytuk, hogy vasízű, vérvörös sejtjeink pajkosan kergessék egymást ereink szűk folyosóin. Mindörökké."
(Érzés-folyam)
***
"A pasasok mind egyformák. Vagy újra akarják, meg újra és megint. Vagy elalszanak. Néha nem tudom melyik a jobb. Egyszer elrohantam. Úgy, ahogy voltam. Hajam kócosan, lábamom a megszáradt nedvek. Csak felkaptam a ruhám, még harisnyát sem vettem. Meztelen lábbal bújtam középkategóriás cipőmbe. Rohantam, magam mögött hagyva az elmúlt órák emlékeit, a szagokat, az ízeket, a soha-nem-volt-érzéseket. A cipő véresre marta a sarkam. Napokig fájt, arra a szobára emlékeztetve. Gonosz kis seb volt.
Egyébként elég hamar túl szoktam tenni magam ezeken az ügyeken. Csak hazamegyek, főzök egy vacsorát. Megbeszélem a semmit a férjemmel és kész-passz. Mintha a dolgok a helyükre kerülnének."
(A kertész)
***
"Furcsa, hogy pisztollyal a kézben minden milyen könnyűnek tűnik, milyen élessé válnak az érzékeim. Rácsapok a mozgólépcső legalsó vészmegállító gombjára. Egy rakás ember egymás nyakába hullik, mert rohanás közben elfelejtkeztek a kapaszkodásról. Óh, micsoda élő szoborcsoport, micsoda vonagló testkavalkád! Néhány elbaszott villanásig művésznek érzem magam. A pillanat művésze vagyok én. Alakítom, uralom a teret és időt és a valóság tortájából egy kicsinyke szeletet hasítok csakis magamnak. A saját örömömre. Néma csend vesz körül, már sikítani sem mernek. Áldott állapot ez. Tulajdonképpen minden, amire vágytam, most megadatott. Ott, abban a szent mozdulatlanságban. Csend, béke, nyugalom, figyelem. Nem tudtam mit csináljak, és nem is volt különösebb szándékom. Csak azt tudtam, hogy már soha semmi sem lesz a régi ezután."
(Falling down)
***
"Bejövök reggel az irodába. Még minden csendes és nyugodt. A papírlapok alszanak a polcokon és álmukban aprót szusszantanak a nyomtatók. A számítógépek ugrásra készen várnak és a légkondicionálóban még nem aktivizálták magukat a baktériumok szorgalmas seregei.
Bekapcsolom a fűtést, mert a sok halott és értelmetlen szó, amit tegnap papírra vetettünk erősen lehűtötte a levegőt. Tapsolok egyet, s felgyulladnak a planfonba süllyesztett hősi halált halt kollégáink fejei, amelyek világításként szolgálnak. Némelyiknek a szeme csillog fluoreszkáló fényben, legtöbbnek frissen fehérített fogsorára fagyott hamis mosolya világít a hatalmas, sötét helyiségben.
A főnököm szobájában el kell indítanom a levendula illatú párologtatót. Csak ebben tud dolgozni."
(Indul a nap)
*** |
AJÁNLOM AZ OLDALT
